Az idősek csendes gyilkosa a korukkal szembeni előítélet – az öregség újragondolása

„Az öregség mindannyiunk sorsaként személyes életfeladat, de egyben társadalmi kérdés is. Simone de Beauvoir (1972) Az öregség című művében már ötven éve megállapította:

valami nagy gond van modern kultúránkban az öregség körül.

A nőiségről, gyermeknevelésről, ifjúságról rengeteg könyvet találunk a boltokban, ezzel szemben az öregkorról alig. Számtalan forrásból megtudhatjuk, hogyan legyünk jó apák vagy hatékony időmenedzserek, de hol keressük a „Hogyan legyünk öregek?” típusú önsegítő könyveket?

A fejlődéslélektan, a pszichológia azon ága, amely az életünk során tapasztalt érzelmi, társas és személyiségbeli változásokkal foglalkozik, teljesen a fiatalkorra összpontosít. A 787 oldalas, óriási fejlődéslélektan-tankönyv (Cole–Cole 2003), amiből a pszichológus hallgatók tanulnak, a születéssel kezdődik, és véget ér a serdülőkornál, még a felnőttkor sem jelenik meg benne. Az öregkorhoz kötődő sajátos lelki, tapasztalati világot alig vizsgáljuk.

Azzal, hogy elkerüljük a fenyegető felismerést, miszerint mi is megöregszünk és azzal, hogy kirekesztjük és elítéljük az öregeket, a saját jövőnket pecsételjük meg. A megkülönböztetés más formáival, például a szexizmussal és a rasszizmussal ellentétben az ageizmus társadalmilag elfogadott, rendszerszintű, nagyrészt észrevétlen, és alig találni olyan szervezeteket, amelyek fellépnének ellene (Cuddy–Norton–Fiske 2005).”

A nyitókép illusztráció. Fotó: Shutterstock